2015. május 12., kedd

Akácvirág

Pár napja szembejött velem a neten az akácvirágról egy cikk, h milyen hasznos és h mennyi mindenre fel lehet használni. Itt szerencsére most virágzik és nekem nem is kell több h kisérletezgetni kezdjek. Eddig még nem is hallottam róla, h ehető. Mindig csak azzal ijesztgettek, h az akácfán van a legtöbb kullancs. (Próbáltam utánnanézni ennek is, azt írja a net h a kullancs nem a fán él, hanem a fűben, egy méternél magasabbra nem mászik, bár madár segítségével eljuthat akárhova. Akácfával nem hozták kapcsolatba.)

Tegnap elmentünk virágot gyűjteni, vagyis csak gyűjtöttünk volna, mert mire odaértünk a fák eléggé üresek voltak. Nem tudom, h ilyen rövid ideig virágzik-e vagy a szél tett-e be. Nehezen, de találtunk 5 szálat, amik jobb állapotban voltak.

Nyersen - nem ízlett.

Palacsinta tésztába forgattam és kisütöttem. Nem volt rossz, de jó sem. Csak mutatós. Édes, virágíz helyett inkább ízetlen tökfélére emlékeztetett. Kicsit (na jó, inkább nagyon) csalódtam, mert vmi jobbat vártam.

Míg én otthon ezzel az 5 darabbal próbálkoztam, addig férjem valahol talált egy másik fát, amin még több épp virág volt. Hazahozott egy egész ágat. Nem akartam h feleslegesnek érezze, h kedveskedett, ezért még megpróbáltam az akácitalt is. Nulla elvárással, mert addigra már feladtam, h ez az én ízlésemnek való, de nekiálltam. Másnap reggel pozitívan csalódtam.

Akácital (szörp, szirup)

2015. május 10., vasárnap

Szőlőlevél eltevése és receptek

Lassan itt a szőlőlevél szezonja. Érdemes ilyenkor többet gyűjteni és eltenni későbbre, mielőtt még megöregednének vagy lepermeteznénk. Tavaly kisérletezgettem, kipróbáltam több lehetőséget is. Most már meg tudom írni az eredményt is.

1 - mosatlanul a fagyasztóba - 
így őrizték meg a levelek a legjobb formájukat, de idén nem tenném el őket mosatlanul. Ezt azért próbáltam ki, h ne jegesedjenek, de felesleges.
2 - fagyasztva - megmosva természetesen, és pár percig főzve - ha van hely a mélyhűtőben, ez a legjobb módszer
egymásra rakva kihűtöttem, majd kicsit kinyomkodtam a benne maradt vizet.
tapasztalat: kiolvasztani nem nehéz, nagyon kevés jég volt a levelek közt, formáját megtartja
felhasználasa: hasolóan, mint a frisset főzés után, ízéből lehet h kicsit veszitett, de jelentős külömbség nem volt
3 - befőttesüvegbe, sós, fűszeres vizben - így árulják az üzletekben is
tapasztalat: a levelek puhák lettek és nehéz volt szétválasztani őket, kaporral és más fűszerekkel ízesítettem, de nem érződőtt a végleges ételen. Ez nem volt túl sikeres.

4 - ha nagyon kitartó lennék, a kész dolmadeseket is lefagyaszthatnám, de ebből nem tudnák egyszerre többet készíteni mint 100, így még nem próbáltam.

FONTOS: mélyhűtés előtt nem érdemes kivágni a szárát, mert felolvasztáskor segítségével könnyebb szétszedni a leveleket.

Receptek:
- japrak 
- klasszikus görög dolmades - rizzsel töltve
- húsos dolmades - darálthússal, paradicsom szószban főzve
- egyéb vegetáriánusoknak való töltelékkel, pl. lencse - még nem kóstoltam
- hallal töltve - úgy olvastam, h Görögországban is népszerű, de eddig még nem is hallottam róla, nem tudom milyen lehet. A neten keresve ez nem hasonlit a dolmadeshez, mert nagyobb halat, vagy filét tekernek be a szőlőlevéllel, egyszerűen, vagy paradicsomos mártással. Találtam még olyan receptet is, ami kis szardélákat teker be levéllel, majd így grillezik, nagyobb, fektetett levelek közt.