EZMEg milyen jó

Ahogy lenni szokott, elkezdek vmi után keresni a neten, majd vmi még érdekesebbnek tűnő témákban elveszek. Így találtam rá egy törökországgal kapcsolatos blogra is. Mélyrehatóan nem érdeklődöm a török kultúra után, de szeretek olvasni más nemzetek életéről is. Másrészt, van egy csomó dolog ami közös bennük és a balkáni népekben. Így sokszor átfogóbb képet ad a hagyományok és a szokások eredetéről, hasonlóságokról vagy esetleg a külömbségekről. Ezenkívül a gasztronómia. Érdekel, h mediterrán ország lévén, hasonló alapanyagokból milyen egészen más ötleteik lehetnek. (Ezme - előétel, recept a poszt végén)

És hát nem utolsó sorban, jó a nosztalgiázásra is, h felelevenítse a törökországi élményeimet. Az egyik bejegyzés így kezdődik:
"Isztambulban semmi sem egyszerű. Hát még kenyeret venni!

Angol nyelvterületen bőven elég ha a “bread please”, “how much” és a “good bye” modatocskákat megtanuljuk.

Törökországban viszont úgy kezdődik minden, hogy “Helló! Hogy van a családod! A macskádnak visszanőtt már a szőre? Anyós is jól van? És a vőd húgának a férjének a testvérének a lánya talált már férjet?”

És miután túl vagyunk a szokásos “jó reggelt, kösz megvagyok” csevejen és még csak 25 perc telt el, akkor jön a nagy kérdés, hogy milyen kenyeret is vegyünk."  ami után még sok érdekesség olvasható, főleg a kenyérfajták széles választékáról.

Erről jutott eszembe a mi storynk. Egyes törökök nagyon úgy viselkedtek, mint az otthoniak, angolul kérdeztél valamit, úgy tettek, mintha nem hallották volna. Ez főleg vidéken fordult elő. Másik véglet volt amikor nagyon közvetlenek és egyáltalán nem voltak bizalmatlanok a külföldiekkel, vagyis velünk. Sógoromat mentünk meglátogatni, aki ott tanul, így ismeri a nyelvet is. Eleinte ő fordított, addig míg össze nem vesztek a férjemmel, aki szintén nagyon beszédes, de már neki is sok volt, h minden vadidegennel fél órát beszél, sokszor elfelejtve az eredeti kérdést. Így meg lett neki mondva, h mostantól nem szólalhat meg törökül. Egyik este nem találtuk az útirányt, megálltunk egy fősulisnak kinéző lány mellett és őt kérdeztük angolul. Szegény teremtés nagyon kedves volt, annyira akart segíteni, bár angolul beszélt, de nem könnyen. Fölajánlkozott, h eljön velünk, megmutassa az utat. Az autóban félig angolul félig törökül beszélt. Végül is a segítségével megtaláltuk a jó irányt. Ahogy kiszállt, sógorom lefordította, h miket mondott törökül, főleg olyan szavakat amik nem jutottak eszébe angolul, meg elkezdett azon elmélkedni h minek is jött velünk és hogyan fog visszajutni. Ezt nevezem bizalomnak, én nem h nappal nem szállnék be idegen autóba, de éjjel egyedül 3 idegen méllé semmi képpen. A segítségéről meg nem is beszélve, h szegény lány ideje ment rá, és még eltervezett útja is máshogy alakult. Útbaigazításnál már mások is ajánlkoztak, h beülnek az autónkba, de olyankor mi voltunk bizalmatlanok, és azt hittük h ingyen utat akarnak.

Volt olyan is,  h a sok beszéd miatt a döneresnél nem h borravalót nem kértek, de még ők adtak kedvezményt. 

Túlkedvességről jut még eszembe a rendőrség is. Ezt a két fogalmat sem rakják túl sokszor egy mondatba. No nem is azok a rendőrök akik ok nélkül megbüntettek, hanem a rendőrség, ahol ki szerettük volna beszélni magunkat. Míg férjem bement a testvérével, addig én az autóban várakoztam. Sok idő elteltével úgy gondoltam, megkeresem őket. Bent nem beszélt senki angolul, de elmagyarázták, h várjak, mert majd keresnek valakit. Addig mindennel kínáltak, tea, kávé, édességek,... Már nagyon rosszul éreztem magam, szerettem volna visszamenni az autóba, de nem igazán engedtek. Akkor még rosszabb volt amikor találtak valakit aki egy kicsit tudott angolul, és mindent nagyon részletesen, többször visszakérdezett, mert nem annyira értett. Többször mondtam, h lehet h már várnak rám a parkolóban, de csak nem engedtek el. Rabnak éreztem magam a kedvességüktől. Mindig mondogatták, nyugodjak meg, igyak egy teát és várjak kényelmesen. Már kezdtem feladni, h valaha is kijutok onnan, és akkor szerencsére megláttam a folyosón jönni a férjemet. Mindenki nagyon boldog volt, főleg én, és egy perc múlva már ott sem voltunk. Amúgy a rendőrők azt tanácsolták a bírságra, h nem kell komolyan venni, nem kell kifizetni, nem lesz semmilyen következménye.

Akkor az ezméről. 

Ez egy török előétel vagy reggeli, amit sajnos ott nem kóstoltunk. Ma reggeli előtt olvastam róla és úgy döntöttem, h kipróbálom. Hasonlót máskor is szoktam készíteni, azzal a külömbséggel, h én meg is sütöm (így sűrűbb), és egy kicsit más fűszerezéssel.  De ez nagyon tetszett, mert nyers és nagyon gyorsan elkészül (csak össze kell turmixolni-darálni). A menta még ad neki egy extra frisseséget is.

Ami mindenképpen kell hozzá:

• hagyma (2-3 darab)
• fokhagyma (1-3 gerezd)
• paradicsom (2-3 darab)
• zöld paprika (2-4 darab)
• piros paprika (1-5 darab), ez már lehet csípős, vagy a zöld a csípős
• friss kapor (kevés, fél kiskanál)
• friss petrezselyem (sok, nagyon nagyon sok)
• friss menta (egy marék)
• bors
• kakukkfű (kiskanálnyi, de lehet ebből több is)
• citromlé (1 citromból)
• só
• olívaolaj

További tippekért az eredi bejegyzés oldala.

Blog ajánló: isztambul.info
Nagyon tartalmas, sok információval egy ott élő férftitól török feleséggel.